A bölcs Iuvenalis és a neolatin bukolika

Tanulmányunkban három XV. századi humanista költő bukolikus költeményeit vizsgáljuk. Caspar Tribrachus, Baptista Mantuanus és Faustus Andrelinus eclogáiban szembetűnő mind a műfaj eszményítő tájábrázolásától merőben eltérő realista ábrázolásmód, mind pedig a római szatíra hatása. Noha Mantuanus esetében számos allúzióra már kortárs magyarázója, Jodocus Badius is fölhívta a figyelmet, az újabb szakirodalomban a szatíraköltőktől, elsősorban Persiustól és Iuvenalistól származó átvételeknek — a nyilvánvalóan Iuvenalis ihlette V. ecloga kivételével — nem tulajdonítanak kitüntetett jelentőséget. A következőkben tehát e hatás részletesebb föltérképezésére teszünk kísérletet. Vizsgáljuk a szatíra hatását az eclogák képi világában, szókincsében, külön figyelmet fordítunk a szatíraköltőktől származó, ámde idillikus színezetű képek imitációira, majd a kettős imitációra hozunk példákat, ahol is a szatírából származó átvételek Vergilius egy-egy klasszikus szöveghelyének parodizálására szolgálnak. Megkíséreljük kimutatni, hogy a Mantuanus eclogáiban kulcsszerepet játszó Umber alakjának megformálásában mind a Iuvenalisnál szereplő Umbricius, mind a középkori Iuvenalis-kommentárok fontos szerepet játszottak. Ezt követően a két műfaj rokoníthatóságának műfajelméleti hátterét vesszük szemügyre. Amellett érvelünk, hogy a szatíra meghatározó szerepet játszott a bukolika új, ábrázolásmódjában realista, intenciójában didaktikus változatának létrejöttében. | This study analyses the bucolic poems of three humanist poets of the 15th century, Caspar Tribrachus, Baptista Mantuanus and Faustus Andrelinus, whose eclogues are characterised by both a realistic mode of depiction utterly diff ering from the idealized landscape of the pastoral and the influence of Roman satire. Although in the case of Mantuanus several allusions had already been noted by his contemporaneous commentator, Jodocus Badius, except for the obvious inspiration of Eclogue 5 by Juvenal, little attention has been devoted to the allusions to Persius and Juvenal by recent research. The analyses aims at a more thorough examination of this influence, dealing not only with the imagery and the vocabulary of the eclogues, but also with imitations of idyllic pictures from the satirists, as well as with the cases of double imitation, where the allusions to satire simultaneously parody classical passages of Vergil. Further, the important role of both Juvenal’s Umbricius and the medieval commentaries on Juvenal in the forming of Umber, the key figure in Mantuanus ’ eclogues, shall be pointed out. Finally, on the basis of the theoretical background of the two genres and their possible interrelations, it shall be argued that the satire played a decisive role in the establishment of this new variant of pastoral poetry, which is realistic in its imagery and didactic in its intention