Hajnal István történelemszociológiája és a középkori építészet

Hajnal István sajátos történelemszemléletét a racionális, tehát haszonelvű és a szokásalapú, tradicionális társadalomformák kettőssége határozza meg. A racionális szellemű Római Birodalom és a szintén racionális szellemiségű újkor közé ékelődött be a szokásszerű középkor a maga szövevényes, átláthatatlan társadalomszerkezetével. Hajnal elméleti és gyakorlati munkáiban egyaránt hangsúlyozza, hogy az újkor látványos technikai fejlődésének gyökereit a középkor társadalmi viszonyaiban kell keresni, ahol a szakmák képviselőit nem szorították a piaci viszonyok bizonytalanságai. Elidőzhettek az anyagnál, megtapasztalhatták tulajdonságait. A tudományos világban úgy mondhatnánk: volt idő és energia az alapkutatásokra. Az írás a gazdag hajnali anyagból a malmok példáját kiemelve igyekszik illusztrálni az állítást. Hajnal nem foglalkozott kiemelten az építészet kérdéskörével. Jelen dolgozat szerény eszközeivel elsőként tesz kísérletet a hajnali társadalomelmélet építészettörténeti vonatkozásainak felvillantására, a társadalomformák és építészeti stílusok néhány összefüggésének feltárására: hogyan hatott a széttagozódott középkori munkaszervezet az additív tér- és tömegkompozíciók kialakulására; hogyan racionalizálódott a gótika korában az építészeti munkaszervezet, hogyan jelent meg az egyre egységesebb építészeti teljesítmény. Utalok a kolostorok és a plébániaegyházak viszonyára is: míg az előbbi - társadalmilag és építészetileg - egyaránt az antik örökség racionalitását őrizte meg, addig a plébánia vált a közvetítő kapoccsá a tágabb, szokásszerű környezet felé. Az erős központi hatalom bátran támaszkodhat a kolostorszervezetre. Ez különösen az európai peremterületeken szembeötlő. A Magyar Királyságban a kolostorok és az uralkodói építkezések korai megjelenése még tisztán nyugati mintákat követ. Központi akarat és erő elegendőek a megvalósításhoz. A szilárdabb formákat létrehozó társadalom fejlődésének azonban időre van szüksége. A falusi, városi plébániaegyházak csak több évszázados fejlődés után, a helyi hagyományokat is magukba foglalva terjedtek el tömegesen. Végül utalok a középkori magyar építőtevékenységnek a népi kultúrában, sok esetben kényszerből fennmaradt vonatkozásaira