Gyűjtés és terepmunka a néprajztudományban

A terepmunka helyes kivitelezését bemutató munkák sosem csupán arról szólnak, hogy miképpen kell egy kutatónak a terepen viselkednie, vagy adatot gyűjtenie, hanem arról is, hogy mi is az a tudásterület, amelyhez a néprajzkutató, vagy az antropológus további adatokat, ismereteket adhat hozzá a munkája révén. A terepmunka módszertana tehát egész tudományágunkat meghatározó, alapvető jelentőségű kérdés. Ennek megfelelően évről-évre jelennek meg olyan kézikönyvek, amelyek a néprajzi/antropológiai terepmunka kérdését teszik mérlegre. A hazai kutatás – a nemzetközi antropológiával ellentétben – eddig nem fordított túl nagy figyelmet az empirikus adatgyűjtés kérdésére, annak lehetőségeire és céljaira, a terepmunka ismeretelméleti kérdéseire. Jóllehet a terepmunka és a néprajzi gyűjtés értelmezése nem teljesen elhanyagolt területe a hazai néprajzkutatásnak,3 mindeddig egyetlen olyan összefoglalás sem született szakmánkban, amely a néprajzi kutatás különféle területeinek (folklorisztika, történeti néprajz, etnológia stb.) sokszínű terepmunka módszereit együttesen – és magas szinten – számba venné. Pedig ha van fogalom, ami szakmánkat úgy egészében, en bloc, elhatárolja a többi társtudománytól és – megadván neki módszertani sajátszerűségét – kijelöli helyét a társadalomtudományok nómenklatúrájában, ha van téma, ami az egyes kutatási területek zavarba ejtő tematikai sokféleségén túl nyilvánvaló egységbe foglalja szakmánkat, egységes identitást kölcsönözve neki – akkor bizonyosan a terepmunka az