Privatizáció és államosítás Magyarországon a 17–18. században

A tanulmány két történeti példán keresztül mutatja be a magánosítás és az államosítás makroökonómiai jelentőségét. Az első esettanulmányban a török kiűzését (1686–1699) követő hatalmas privatizációs folyamatot elemzi, amikor a mai Magyarországnál 30 százalékkal nagyobb területet adott magántulajdonba a (bécsi) kormányzat. A második a két nagy felvilágosodott Habsburg-­uralkodóhoz, Mária Teréziához és II. Józsefhez kapcsolódik, akik magyar királyként a 18. század utolsó harmadában feloszlatták a szerzetesrendek jelentős részét, vagyonukat pedig állami kézbe vették. A két esettanulmányból leszűrhető következtetés az, hogy erős fékek és ellensúlyok hiányában a mindenkori hatalom valós vagy vélt össztársadalmi érdekekre hivatkozva hajlamos arra, hogy doktriner módon beavatkozzon a tulajdonviszonyokba, meg arra is, hogy úgy avatkozzon be, hogy az valójában a politikai ellenfelek ellehetetlenülését és egy új, kormányzathű politikai elit megerősítését szolgálja csupán. Ezekben nagy tétre menő vagyoni konfliktusokban a hatalom gyakran alkalmaz erőszakot, míg a másik fél trükkökkel, korrupt megoldásokkal próbálkozik. Bizonyos körülmények között azonos célok azonos vagy nagyon hasonló eszközök alkalmazását sugallják, még akkor is, ha a történelmi körülmények nagyon is különbözők.* Journal of Economic Literature (JEL) kód: N4, N44, P48, Q1