Beágyazott autonómia és a WTO: Fejlesztéspolitikai lehetőségek a Kereskedelemi Világszervezet szabályrendszerében

A Kereskedelemi Világszervezet (WTO) megalakulása óta támadások célkeresztjében áll. Különösen sokan támadják a szervezetet a fejlődő országokkal szembeni bánásmódja miatt. A szakirodalom elsősorban a gazdaságpolitika manőverező képességének csökkenését látja a WTO egyik legfontosabb negatív hatásának, azonban az erről szóló vélemények erősen megoszlanak. Tanulmányunkban nem elsősorban ezt, hanem a WTO nem piaci intézményekre gyakorolt hatását elemezzük. A dolgozat abból az alapállításból építkezik, mely szerint az önálló állami iparpolitika szükséges, ám nem elégséges feltétele a sikeres fejlődésnek. Ehhez szükséges olyan nem piaci intézmények jelenléte, melyek, beágyazódva a piacokba, sikerrel közvetítik annak jelzéseit az állami döntéshozók felé, ugyanakkor kellően önállóak ahhoz, hogy a piac ne szerezzen túl nagy, káros befolyást felettük. A WTO-ban elfogadott megállapodások ugyanakkor csökkentik, sőt néha ellehetetlenítik ezeknek az intézményeknek a megfelelő működését azáltal, hogy egyfelől uniformizálják őket, másfelől a transznacionális gazdasági szereplőket erősítve csökkentik ennek a beágyazott autonómiának a nagyságá