Lépések az igazság egy pluralista korrespondenciaelmélete felé

Egyaránt igaznak tartjuk a következő kijelentéseket: „A víz nem más, mint dihidrogén-monoxid”, „Egy személy 18 éves korától számít nagykorúnak”. Ha arra keresünk választ, hogy minek köszönhetően igazak ezek a kijelentések, akkor – az igazság korrespondenciaelmélete szerint – tényekre kell hivatkoznunk. Miközben az első kijelentés esetében egy objektív természeti tényt tartunk igazságalkotónak, a második kijelentés esetében egy nehezen meghatározható ontológiai státusszal bíró társadalmi tényre kellene hivatkoznunk, ugyanis a nagykorúság nem egy, a természetben megtalálható tulajdonság, hanem emberek egy csoportja által definiált és elfogadott szabály következménye. Azonban a társadalmi tényeket, ha vannak egyáltalán, olyan kulturálisan eltérő ember alkotta konstrukcióknak tartjuk, amelyek – legalábbis az igazság objektivitását biztosítani kívánó korrespondenciaelmélet szerint – nem tűnnek alkalmasnak arra, hogy a társadalmi valóságot leíró kijelentéseink igazságalkotói legyenek. Tanulmányomban mégis amellett érvelek, hogy a korrespondenciaelmélet egy sajátos pluralista változata alkalmas lehet arra, hogy számot adjunk a társadalmi valóságunkról tett kijelentések igazságértékéről