Gyógyszerpolitikai döntések hatása a gyógyszerek hozzáférhetőségére a szabadalomvesztést követően

Az egészségügyi rendszerek fenntartható finanszírozása a világ minden pontján kihívások elé állítja az egészségpolitikai döntéshozókat. A gyógyszerpolitika fókuszában az új gyógyszer hatóanyagok befogadása dominál annak ellenére, hogy a népegészségügyi szempontból jelentős betegségek esetében a legtöbb beteg már szabadalomvesztett, alacsony költségű terápiára van beállítva. Éppen ezért az egészségpolitika sikeressége nagy részben függ a szabadalomvesztett gyógyszerprogramok sikerességétől. Feltételezhető, hogy a szabadalmi védettség lejárata előtti beteghozzáférés mértékétől függően országonként eltérő lehet a lejárt szabadalmú gyógyszerek támogatáspolitikájának elsődleges célja. Doktori disszertációmban a lejárt szabadalmú gyógyszerekhez kapcsolódó közfinanszírozási döntéshozatal megalapozottságát vizsgáltam kutatási esettanulmányokon keresztül. Kutatási hipotéziseimet (I.) a gyógyszerekhez való hozzáférés különbségeire (II.) a szabadalomvesztett gyógyszerekhez kapcsolódó támogatáspolitikai intervenciók országonként eltérő céljaira, és (III.) a szabadalomvesztést megelőző, illetve az azt követő gyógyszerfelhasználásban megfigyelhető változásokra vonatkozóan fogalmaztam meg. Kutatási esettanulmányaimban a generikus és a biohasonló gyógyszerek egy-egy hatóanyagának felhasználását vizsgáltam gyógyszerforgalmi adatbázisok longitudinális elemzésén keresztül. A kutatási eredmények alapján megállapítható, hogy a szabadalomvesztett gyógyszerekkel kapcsolatos döntéshozatal a még szabadalomvédett gyógyszeres terápiák támogatáspolitikai döntéseinek megalapozottságához képest kisebb hangsúlyt fektet az egészség-gazdaságtani alapelvek alkalmazására; inkább a fiskális, megtakarítás-orientált szemlélet tekinthető dominánsnak. Az eredmények alapján kijelenthető, hogy a szabadalomvesztett gyógyszerek felhasználásában rejlő potenciál a beteghozzáférés javítására eddig nem lett kellőképpen kiaknázva. Ha az originális terápiához a hozzáférés korlátozott volt, a szabadalomvesztést követően az elsődleges célnak a beteghozzáférés javításának kell lennie. A megtakarítás a támogatáspolitika elsődleges céljaként csak teljes körű hozzáférés esetén fogadható el. Szabadalomvesztést követően új betegek esetében a legköltséghatékonyabb (jellemzően a lejárt szabadalmú) terápia választása javasolt. Fenntartó biológiai kezelésben részesülő betegek esetében az originálisról biohasonló követőmolekulára váltás az orvos felügyelete mellett javasolható