Zalaszentgrót: a civil társadalom szerepe egy aprófalvas térség integrációjában

Tanulmányomban egy dunántúli kisváros társadalmi integrációját vizsgálom kvalitatív módszerekkel. A vizsgált város két sajátossággal rendelkezik: pontosan 35 éve (több környező falu összevonásával érve el a szükséges lakosság méretet) nyilvánították várossá. A város még ma is magán viseli ennek nyomait, többek között azt, hogy a térség falvaival szorosan együttműködik. A kisváros másik sajátossága, hogy nem a városi önkormányzat, hanem egy, a kilencvenes években önkormányzatok által alapított civil szervezet körül kialakult hálózat szervezi a helyi fejlesztéseket. Írásomban a társadalmi integráció gazdasági, kulturális és politikai dimenzióit elemezve arra keresem a választ, hogy melyek azok az erők, amelyek Zalaszentgrót társadalmát integrálják? Mi teszi egységessé a vidéki kisvárost és teszi azt a környező falvak központjává, miközben a földrajzi, közlekedési sajátosságok, a térség gazdasági és társadalmi helyzete nem feltétlenül predesztinálják erre a várost. Írásom a vidéket érintő közpolitikai beavatkozásokat elemző szakirodalom mellett a vidékfejlesztési elméletekre épül. A térségbeli fejlesztések a neo-exogén fejlesztési paradigmával írhatók le. Azaz itt is megfigyelhető a korábbi állami feladatok kiszervezése, a mezőgazdaság térségi szerepének csökkenése, az infokommunikációs technológiák terjedése, és a globális hatások korábbinál erősebb helyi megjelenése, valamint ezzel párhuzamosan az önszerveződés szerepének növekedése. Elemzésem szerint Zalaszentgróton éppen ez utóbbi vonás, a helyi önszerveződés és a fejlesztések nyomán erősödő helyi közösségek teszik lehetővé, hogy az esetleg felbukkanó hatalmi versengés közepette is stratégiák mentén valósulhassanak meg a fejlesztési kezdeményezések