Dosztojevszkij íráspoétikájához : A Megalázottak és megszomorítottak Hoffmann felőli olvasatának lehetőségei

The Insulted and Injured is usually considered to be one of Dostoevsky’s  less popular works,  as an immature novel partly based on documentary manuscript but also showing ars poetical meanings in many ways. However looking from a scientific point, it is considered to be a unique piece of Dostoevsky’s oeuvre displaying the paradigm shift of his literary attitude by the early 1960s. In this novel Dostoevsky openly turns away from his own romantic past of the forties and paints a ruthless caricature of all manifestations of the “Schilleresque Idealism”. That is why it is essential to admit that in this procedure his greatest help was still E. T. A. Hoffmann, aside from the admittedly complex literary coding. E. T. A. Hoffmann, who had been admired by Dostoevsky since he was a teenager, had text composition techniques which reflected sceptical-ironic relationship with the early German Romanticism’s aesthetic-philosophical ideas. The present study specifically examines the intertextual meanings connected to him by investigating the following questions: how Hoffmann-texts generate different sujets and how much the romantic patterns live on or being modified by Dostoevsky.A Megalázottak és megszomorítottak című Dosztojevszkij-regényt ma az író kevésbé népszerű művei között szokás számontartani; mintegy a dokumentarista kéziratra épülő-, illetve a sok tekintetben ars poetikus elbeszélés kiforratlan, átmeneti képződményeként. A szakirodalom számára azonban ezzel együtt is az életmű olyan egyedülálló darabja, mely a hatvanas évek elejére beálló alkotói szemléletváltást a maga egészében jeleníti meg. Ebben a művében Dosztojevszkij nyíltan szembefordul saját negyvenes évekbeli, romantikus múltjával, s kíméletlen karikatúrát fest a „schillerista idealizmus” különféle megnyilvánulási formáiról. Épp emiatt fontos azonban látni azt is, hogy ebben az eljárásban – a regény közismerten összetett irodalmi kódoltsága mellett – legnagyobb segítségére még mindig ugyanaz az E. T. A. Hoffmann szolgál, akit Dosztojevszkij kamaszkora óta szakadatlanul csodált, s akinek legjellemzőbb szövegalkotó technikái eleve is a korai német romantika esztétikai- filozófiai nézeteihez való szkeptikus-ironikus viszonyt tükrözték. Jelen tanulmány kifejezetten a hozzá fűződő intertextuális jelentésképződést vizsgálja, arra a kérdésre keresve választ, hogy miként generálják a különféle Hoffmann-szövegek a regényi szüzsét; mennyiben élnek tovább és/vagy hogyan íródnak át (destruálódnak) Dosztojevszkij művében a tőle származó romantikus minták