Újabb adatok és szempontok Váradi József 1853-54. évi háromszéki mozgalmának történetéhez

A Hadtörténeti Múzeum új, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc történetét felelevenítő állandó kiállításának 4. termében a rendező néhány sorban megemlékezett az 1854-ben Sepsiszentgyörgyön kivégzett Váradi Józsefről és társairól. A leírás szerint Váradi és társai – Makk József ezredes megbízásából – egy 40 fős felkelőcsapatot szerveztek Háromszéken, mozgalmukat a császári katonaság és hatóságok felgöngyölítették és elfojtották. A fenti tanulmányban a szerzők Váradi József mozgalmának feldolgozására tesznek kísérletet. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után a magyar emigráció, amelyet vezetőjéről Kossuth-emigrációnak neveztek el, fő célkitűzésének az ország felszabadítását jelölte meg. Nagyban nehezítette azonban a törekvéseik megvalósítását, hogy a Habsburg-birodalom részét képező Magyarország határai nagyobb részt belső határok voltak, külsővel csak a Török birodalommal, Szerbiával, illetve a román fejedelemségekkel rendelkezett. További problémát jelentett az is, hogy a határ mentén többnyire olyan nemzetiségek éltek (horvátok, szerbek, románok… stb.), amelyek 1848–1849-ben fegyveres harcot folytattak a magyar kormányzattal szemben, így támogatásukra számítani alig lehetett. Ez alól egy kivétel volt: a Székelyföld, a korabeli Erdély egyetlen, összefüggő egységet alkotó magyar etnikai tömbje. 1848–1849-ben az önvédelmi harc erdélyi bázisát a székelység képezte, belőlük toborozták, vagy sorozták a forradalmi hadsereg erdélyi alakulatainak többségét. Az emigránsok között számos olyan tiszt volt, aki korábban az erdélyi hadtest kötelékében harcolt, így helyismerettel és tapasztalattal rendelkezett. A fentieknek köszönhetően a Kossuth-emigráció Magyarország felszabadítására irányuló terveiben a Székelyföld és a székelység kiemelt szerepet kapott. A tanulmány bevezetőjében megismerhetjük azokat a teóriákat, amelyeket a szakirodalomban felvázoltak Váradi mozgalmáról. A vizsgált források alapján megállapíthatjuk, hogy bár Váradi korábban kapcsolatban állt Makk Józseffel, az 1852-es megbízatását elsődlegesen Gál Sándor ezredestől nyerte, és a felkelést az ő irányelvei alapján kívánta szervezni. Ugyanakkor teljesen nem tudott elszakadni Makktól sem, erre az utóbbitól kapott felhatalmazása egyértelmű bizonyíték. Váradi a Gálhoz írt jelentéseit kénytelen volt többször is Makkon keresztül továbbítani, noha annak tevékenysége később inkább csak teher volt a számára. Emellett Makk többször is beleavatkozott megbízottjai útján Váradi háromszéki tevékenységébe (pl. betegsége idején). A tanulmány utal arra, hogy a törökországi magyar emigránsok körében erős ellenérzés volt Makkal és Gállal szemben. Az utóbbiak erőszakos módszerei és homályos tervei jelentős visszatartó erőt képeztek a volt honvédtisztek körében mind Törökországban, mind Erdélyben. Pedig Veress Sándor és Pap János, vagy Aschermann Ferenc, Kovachich Horváth Ignác és Székely Gergely szintén az ország alkotmányos jogaiért küzdöttek, igaz más módon. Ők hittek az eszmében, tamáskodásuk és antipátiájuk kizárólag Makknak és Gálnak szólt. A szerzők hitelt érdemlően bizonyítják, hogy Gál Sándor erdélyi felszabadítási tervezete irreális elképzeléseken alapult. Márpedig Váradinak eszerint kellett működnie. Missziójáról a bécsi titkosrendőrség információval bírt, de sokszor még kémre sem volt szükség, mivel a hírek nem maradtak titokban. Bár Makk és Gál szigorú titoktartásra utasította mozgalmának tagjait, a titkolózás viszont a mozgalom szervezését akadályozta. Az eredmények érdekében Váradi is kénytelen volt minél több személy előtt felfedni kilétét és tevékenysége céljait, igaz az információk előbb utóbb a császári hatóságokhoz is eljutottak. Váradi háromszéki mozgalmát a helyi katonai és csendőri erők könnyen felszámolták. Gál számos esetben csak hitegette őt, hiszen pénzzel nem rendelkezett, így az Erdélybe való betörés terve is csak illúzió maradt, a bukás csak idő kérdése volt. Bukását a fent ismertetett okokon kívül a pénzhiány és a lakosság egy részének ellenérzése, passzivitása is előidézte