A munka-magánélet összehangolásának kérdései a magasan képzett nők körében

A munka és magánélet összeegyeztetése a nők számára még mindig nagyobb nehézséget okoz, mint a férfiak számára. Különösen így van ez azok esetében, akik a munkájukat hivatásnak tekintik, és sokkal kevésbé választják szét a munkát és a magánéletet, mint azoknál, akik számára a keresőtevékenység lényegesen kisebb szerepet játszik az identitásuk formálásában. Márpedig a növekvő iskolai végzettség eredményeképpen emelkedik azok aránya, akik számára a munka az elégedettség, a siker és az anyagi biztonság forrása, tehát egyre számosabb és jelentősebb csoportról van szó. Miközben a nők egyre magasabban képzettek, sőt az OECD-országokban és a fiatal generációk esetében egyértelműen magasabb képzettségűek, mint a férfiak, újra és újra felmerül a kérdés, hogy miként szeretnék és tudják hasznosítani ezt az előnyt. A nők helyzete gyökeresen megváltozott az elmúlt évtizedekben, ami nem kis részben az iskolai végzettség emelkedésével és a megnövekedett a munkaerő-piaci jelenléttel is magyarázható. Annak igénye, hogy a nők is hozzájáruljanak a család bevételeihez, még a nemek közötti viszonyok tekintetében tradicionális társadalmakban is markánsan megjelenik (Pongráczné-S. Molnár, 2011). Miközben a nők helyzetében bekövetkezett változás iránya egyértelmű, számos hiányérzet fogalmazódott meg mind a folyamat okaival, mind az irányával és megtorpanásával kapcsolatban (England, 2010; Fraser, 2013). Tanulmányunkban azt a kérdést járjuk körül, hogy a magasan képzett nők milyen speciális nehézséggel szembesülnek, ha hivatásuk és családjuk iránt is erősen elkötelezettek. Nemcsak elméleti szinten fontos ez a kérdés, hanem a magyar társadalom hétköznapjaiban is, hiszen – miként arra Kapitány és Spéder felhívják a figyelemet – „… 2010 az első olyan év, amikor a gyermeket vállaló nők között a diplomával rendelkezők voltak legtöbben (33,5%), megelőzve az érettségizetteket (31,8%) és az általános iskolát/szakmunkásképzőt végzetteket (31,5%). Csak az összehasonlítás miatt: az ezredfordulón az édesanyáknak még csupán 15,1%-a volt diplomás, a tipikus iskolai végzettségi csoport pedig az általános iskola/szakmunkásképző (48,4%) volt.” (Kapitány-Spéder, 2012: 35) A tanulmány első részében felvázolunk néhány elméletet a magasan képzett nők karrierje és magánélete közötti egyensúlyra vonatkoztatva, majd pedig bemutatnunk néhány, általunk különösen fontosnak tartott, nagy befolyással bíró nemzetközi empirikus kutatást. Nem fogunk ugyanakkor kitérni az – amúgy meglehetősen kisszámú - magyar kutatások részletes ismertetésére. Célunk az, hogy ráirányítsuk a figyelmet a helyzet összetettségére, előkészítsük a közeljövőben lebonyolítandó interjús kutatásokat, illetve felhívjuk a figyelmet arra, hogy az magas szintű iskolai végzettség biztosítása önmagában nem elegendő a nők helyzetének változásához