A magyar jelzáloghitelezés 2008-at követően felszínre került problémái a történelmi tapasztalatok tükrében

The boom of Hungarian mortgage lending after the turn of the millenium after the first years takes another direction than was originally aimed by the state home or social policy, which initially started this boom. The FED and some another central banks intended to handle the dot-com bubble burst with an over-supply of liquidity, thus the early 2000’s are characterized with low interests never before seen. Due to high sovereign debt and supportive fiscal policy the Central Bank of Hungary (MNB), having as the primary objective to achieve and maintain price stability held at a high level the interest rate, thus take place the situation high level of interest rate of forint – low interest rates of foreign currencies. This situation was a strong motivation for Hungarian banks to financing from abroad in foreign currencies, without taking into account that this method of financing happened yet in the history of Hungarian mortgage lending and in the longer term did not result any good. They provided mortgage loans with low interest for housing or for consumption purpose from cheap foreign currency liabilities rates making households feel like borrowing and being deep indebted in a few years. Due to decreasing of risk-appetite after the United States housing bubble burst, the forint devaluated, the Hungarian CDS increased and became difficult to prove liability from abroad. The collaterals were loosing from their value, and the government intervened in interest of borrowers.Az ezredfordulót követően fellendülő magyarországi jelzáloghitelezés az első néhány évet követően némileg más irányt vett, mint amit az azt beindító állami lakás-, illetve szociálpolitika eredetileg célként meghirdetett. A dotcom lufi kipukkadását pénzbőség biztosításával kezelni kívánó jegybankok intézkedéseinek következtében a 2000-es évek elejét ritkán (talán soha nem) látott pénzbőség jellemezte, alacsony kamatokkal. A magas államadósság és a laza fiskális politika miatt, a forint értékállósságát mindenek fölötti célként kezelő MNB azonban viszonylag magas szinten tartotta az irányadó kamatlábat, így előállt a magas forintkamatláb – alacsony devizakamatlábak helyzet, ami erősen motiválta a magyar bankokat a külföldi forrásszerzésben, figyelmen kívül hagyva, hogy ez a forrásszerzési mód már előfordult a „történelmi” múltban, és hosszabb távon akkor sem vezetett jóra. Az olcsó devizaforrásokból a kezdeti, támogatott lakáshitelekéhez hasonlóan kedvező feltételű, szabadfelhasználású hiteleket nyújthattak, ami jelentősen megnövelte a lakosság hitelfelvételi kedvét, és ezáltal, pár éven belüli súlyos eladósodását. Az amerikai jelzálogpiaci válság eszkalálódását világszerte követő kockázatkerülő szemlélet következtében leértékelődött a magyar deviza, megemelkedett az ország CDS-felára és megnehezült a forráshoz jutás. Míg a hitelek nyújtásakor úgy gondolhatták a bankok, el lehet tekinteni a túlzott óvatoskodástól, mert ott lesz a hitelek mögött az ingatlanfedezet, kiderült, hogy ha a nemfizetés tömegessé válik, az ingatlanok lényegében értékesíthetetlenné, mélyen áron alul értékesíthetővé válnak, vagyis mégse nyújtanak fedezetet. Arra pedig az 1931-es fizetési moratóriumot és hitelválságot követő „gazdaadósok” kezelése formájában láthattunk (volna) már példát, hogy ha széles társadalmi rétegek kerülnek bajba, megnő a kockázata annak, hogy a kormányzat kevésbé van tekintettel a jogbiztonságra, és intézkedéseivel korábban megkötött szerződések feltételeit írja felül a szorult helyzetbe kerültek javára