Lestyán Sándor: Kiskutya, nagykutya

Szerző: Lestyán Sándor | Cím: Kiskutya, nagykutya | Illusztrátor: Vadas Ernő | Megjelenés: Vajna György - Bokor Dezső, Budpest, 1941. .:. A kötet karakterfelismert szövegét Csomor Henriett önkéntes felajánlásban javította! .:. --- Mindig mosolygok, ha valaki azzal dicsekszik előttem, hogy az ő kutyája „valósággal" beszél. Tudniillik minden kutya beszél. Enyém, tied, övé, még a kóborló senki-kutyája is. A kutyák nem is „valósággal" beszélnek, hanem két nyelven. Az egyik segítségével egymás gondolatait, érzéseit cserélik ki, ezt, sajnos, alig-alig értjük. A másik nyelven hozzánk szólnak, felelnek kérdéseinkre, vitatkoznak velünk. Ezt a nyelvet meg kell tanulnunk, ha meghitt barátságban akarunk élni a kutyákkal. Ők el is várják, hogy megtanuljuk, mégpedig jogosan, hiszen valamennyien megtanulják a mi nyelvünket. „Gyere ide!" „Ülj le!" „Itt maradsz!" „Őrizz!" „Megyünk sétálni!" „Maradj csendben!" Ez mind a mi nyelvünkön van, mind értik és mennyi mindent értenek még! Nem tudom melyikönk dolga nehezebb, amikor egymás beszédét igyekszünk elsajátítani. Mindenesetre kölcsönös türelemre van szükség és ezen a téren tagadhatatlanul a kutyák viselkednek nemesebben. Holott nekünk mégis kényelmesebb, miután rendelkezésünkre állnak az úgynevezett fenyítés! eszközök. Szegény kutyák pedig mit tehetnek? Legfeljebb megharapnak bennünket. És még akkor is ki vannak téve annak, hogy visszaharapunk. Mert ilyesmi is előfordult a kutyatörténelemben. Sándor Móric gróf, a híres lovas, maga nevelte a kutyáját. A játékos, pajkos állat megharapta az ördöngős lovas kezét, mire az dühösen felkapta és jókora diarabot harapott ki a füléből. Aztán a véres húscafatot kiköpte és így szólt ízes bécsi tájszólással: „Wenn du mi beissen, werd i a di beissen!" Vagyis: ha te harapsz, én is harapok! Szerencséje a kutyatársadalomnak, hogy ezer esztendőben egy Sándor Móric gróf születik