Histopathological and molecular pathological prognostic factors in ovarian cancers

Absztrakt: Előrehaladott epithelialis eredetű petefészek daganatok esetében számítani lehet a korai relapszusra, illetve a kedvezőtlen teljes túlélésre; a FIGO stádium, tumor grádus, szöveti típus és reziduális tumorszövet jelenléte a legfontosabb kliniko-patológiai prognosztikus jellemző. Mindezek ellenére az irodalomban nem ismeretlen a hosszú távú túlélés. Az epithelialis eredetű petefészek daganatok további jellegzetessége a malignus ascites képzés és peritonealis terjedés, metasztázis képzés, melyben a sejtadhéziós molekulák alapvető szerepet játszanak - e folyamat hátterében ún. epithelialis-mesenchymalis átalakulás áll. Tanulmányunk célja a β-catenin, E-cadherin, p53, és Ki-67 molekuláris / immunhisztokémiai faktorok vizsgálata a következő kérdésekben: Megjósolható-e a korai progresszió, illetve a hosszú távú túlélés, a klasszikus prognosztikai faktorok mellett immunhisztokémiai reakcióval? Igazolható-e a fenti molekulák interakciója, expressziós profiljuk változása a petefészek daganatok áttétképződésében? Alkalmas-e a citológiai microarray (CMA) technika áttét, illetve malignus ascites sejtblokk alapú vizsgálatára? Módszerek: β-catenin, E-cadherin, Ki-67, and p53 immunohistochemiai reakciók vizsgálatát végeztük előrehaladott petefészek daganatok esetében, összehasonlítva a klasszikus prognosztikai faktorokkal – az eredményt statisztika analízissel igazoltuk. A petefészek daganatok solid tumoros és ascites immunhisztokémiai mintáit szöveti és citológiai microarray módszerrel hasonlítottuk össze. Eredmények: A reziduális tumorszövet a legjelentősebb kedvezőtlen független prognosztikus faktor a teljes túlélés tekintetében (p = 0.003, p = 0.005) – mely az irodalomban széleskörűen igazolt. A β-catenin sejtmagi jelölődése kedvező független prognosztikus faktora az előrehaladott petefészek daganatoknak a hosszú távú túlélés előrejelzésében, szerepe lehet a platina szenzitivitás és reindukció előre jelzésében. Az E-cadherin expresszió az ascites tumorsejtjeiben magasabbnak mutatkozott, a primer tumorokéhoz képest, (p=0.294), ellentétben a β-cateninnel, amely jelölődése szignifikáns csökkenést mutatott a az ascites sejtjeiben, a primer tumorokéval összevetve (p=0.006). A Ki-67 alacsonyabb, a p53 magasabb expressziót mutatott a primer tumorokban, mint az ascitesben – p53 esetében az eredmény szignifikánsnak mutatkozott (p=0.001). Mindkét prognosztikus marker szignifikánsan emelkedett volt a high-grade primer tumorokban és az ascitesben is (p=0.039, p=0.004). Megbeszélés: A klasszikus prognosztikai faktorok mellett a sejtmagi jelölődést mutató β-catenin reakció a hosszú távú túlélés prognosztikus markere, szerepet játszhat a platina-érzékenység kimutatásában. Az általunk vizsgált immunhisztokémiai markerek solid tumor sejtjei és ascites tumorsejtek expressziós profil változásainak hátterében az epithelialis-mesenchymalis átalakulás állhat; a megfigyelések alapjául szolgáló CMA módszer adekvát és ésszerű, használata alkalmazható és javasolható ascites minták disszeminált petefészek eredetű tumorsejtek analíziséhez.Summary: Classical features as histomorphology, grade, FIGO stage, and residual tumour mass have strong prognostic value in advanced epithelial ovarian carcinomas (AEOC). Most AEOCs are associated with early recurrence and poor overall survival (OS). Despite of early recurrence, general poor outcome, both high grade tumours or tumours with advanced FIGO stage at the time of diagnosis, in some of such cases, long-term survival (LTS) has been recorded . Moreover, peritoneal dissemination accompanied by ascites formation is also common in epithelial ovarian cancer (EOC). Adhesion molecules are crucial in metastatic spread and the latter involves epithelial-mesenchymal transition (EMT). The aim of this study was to compare the utility of “classical” prognostic factors to molecular factors such as β-catenin, E-cadherin, p53, and Ki-67 labelling index determination in predicting long-term survival and to clarifying whether these molecules are inter-related in metastatic ovarian cancer, whether there are any possible correlation between cell adhesion molecular expression profiles, the proliferative activity and p53 expression of tumor cells and tumor grade and stage. We tested the cytology microarray (CMA) technique in analyzing metastasis formation. Methods: The expression of β-catenin, E-cadherin, Ki-67, and p53 was determined by immunohistochemistry (IHC) in AEOC. Correlation was sought for between expression of these proteins and the status of classical features related with overall survival of patients -statistical evaluation was made. Both tumorous and ascitic samples from EOC patients were examined by using tissue microarray (TMA) and cytology microarray (CMA), respectively. CMA blocks were constructed using cores from each cell block of the ascitic specimens. Expression of E-cadherin, β-catenin, Ki-67 and p53 was immunohistochemically detected both in TMA and CMA blocks. Results: As expected, residual tumour size was an independent adverse prognostic factor for OS (p = 0.003, and p = 0.005). Nuclear expression of β-catenin in advanced ovarian cancer of LTS patients proved to be not only an independent favourable predictor of OS (p = 0.025, p = 0.041) but also showed strong correlation with platinum sensitivity and platinum re-induction. E-cadherin expression was higher in ascitic cells than in primary tumor cells (p=0.294). β-catenin expression was significantly lower in ascitic cells than in primary tumor cells (p=0.006). Expression of Ki-67 was lower and expression of p53 was higher in primary tumors than in ascitic cells, for p53 the difference was significant (p=0.001). Both Ki-67 and p53 expression elevated significantly in high-grade primary tumor cells and in ascites cells (p=0.039, and p=0.004). Conclusions: Translocation of stabilized β-catenin from cytoplasm to the nucleus plays an important role in predicting platinum sensitivity. Epithelial-mesenchymal transition- mesenchymal-epithelial transition is suggested as the best descriptive term for our IHC observations which accompany increased proliferative activity of ascitic cells. The CMA method is an adequate and reliable method for the analysis of ascitic tumor cells disseminating from ovarian malignancies