Határtalan utazás, avagy követ-e normát az útleíró?

Az utazás társadalmi gyakorlatával, illetve az útleírással foglalkozók számára a határ és annak átlépése, megsértése számos kontextusban elemezhető fogalomnak tűnik. A diszciplína szerint rendeződő alapállásokból levezethető megközelítések közül tanulmányunk az útleíró által magára nézve kötelezőnek vagy akár csak mérvadónak tekintett szövegalkotási és rendezési elvekre, szabályokra, műfaji korlátokra („határokra”) kíván rákérdezni, 18–19. századi francia nyelvű útleírások alkotta korpusz alapján. Mindezt motiválja az, hogy – az ismétlődő erőfeszítések ellenére – az útleírás meghatározása a francia kutatásban mindmáig nem kanonizált, sőt, egyes kutatók szerint – éppen a vizsgált korszakra vonatkozóan – az útleírás legfőbb ismérve a változatosságban, a normák közé szoríthatatlanságban rejlik. Az utazás, a megfigyelés és a leírás rendszerbe foglalását célzó módszertani kísérletek felvázolását követően saját elemzési módszerünkre támaszkodva arra mutatunk rá, hogy az útleírás műfajába besorolható szövegek státusza olvasói döntés eredménye, s hogy a kutatás fő feladata nem a szabályok előkeresése, hanem a szöveg megközelíthetőségét lehetővé tévő olvasásmódszertan(ok) kidolgozása. Pour les spécialistes de la pratique des voyages et des récits de voyage, les notions de limite et de transgression sont susceptibles d’être analysés sour divers angles. Parmi les approches spécifiques, notre étude tente d’examiner, à la base d’un corpus constitué de textes du 18e et du 19e siècle, les « règles » (« limites ») ou principes organisationnels que l’auteur d’un récit de voyage reconnaît comme obligatoires ou faisant autorité. Cett enquête est aussi motivée par le fait que le récit de voyage, malgré sa popularité indéniable, se fait remarquer par un manque apparent de limites génériques. Après avoir dressé un tableau des tentatives méthodologiques de l’époque, nous conluons que le statut des récits de voyage relève uniquement de la décision du lecteur. La recherche doit donc, au lieu d’énumérer les soi-disant règles, aboutir à l’élaboration des méthodes de lecture pour faciliter l’approche des textes