A beteg város: A szennyeződés térbeli és testi metaforái Matthew Kneale Sweet Thames című regényében

Michel Foucault Eltérő terek című esszéjében rámutat, hogy míg a 19. századot megszállottan foglalkoztatta a történelem és az idő, a 20. századi kultúraelméletekben mindeneklőtt a tér problematizálása kap főszerepet. A térbeli fordulat az elmúlt száz évben észlelhetően átszivárgott a szépirodalmi gyakorlatba is, s ezt a tendenciát jól szemléltetik a (poszt)modern városregények (Andrej Belij Pétervárjától Italo Calvino Láthatatlan városok című művén át Orhan Pamuk Isztambuljáig vagy Kemény István Kedves Ismeretlenjéig folytatható a sor). A kortárs brit irodalomban ezzel a jelenséggel többek között a viktoriánus pastiche-ok áradata hozható kapcsolatba, amelyek kísérteties pontossággal alkotják újra a múltat, ám előszeretettel árulják el kortársi jellegüket olyan felismerhetően mai szempontok markáns érvényesítésével, mint a tér, a test vagy a nemi szerepek de-, illetve rekonstruálása. A történelem e térbeliesítését a brit író-történész E. P. Thompson az „alulnézeti történelem (history from below)” fogalmával írja le: a mai historiográfia és fikció azon textuális törekvését, hogy a megelőző korok domináns beszédmódjai helyett a mikrotörténelem, azaz a látszólag jelentéktelen (egyéni, hétköznapi) események felé fordulnak