Sejtfelszíni receptorok klaszterizációjának függése a membránpotenciáltól

Absztrakt:A sejtmembránon keresztül történő ionáramlás következtében a sejten kívüli és sejten belüli tér között potenciálkülönbség alakul ki. Legfőbb szerepe a Na+-ionnak, a K+-ionnak és a Cl--ionnak van. A membránpotenciál 5×106 V/m nagyságú elektromos teret jelent, amelynek hatására az állandó vagy indukált dipólmomentummal rendelkező transzmembrán fehérjék megváltoztathatják konformációjukat. A kórokozók sejt mediálta eltávolításában egyik legfőbb szerepe a T-sejteknek van. Ezt számukra a különféle sejtfelszíni receptorok teszik lehetővé, például a T-sejt receptor és az aktivációban szerepet játszó interleukin-2 és -15 receptorok, melyek az MHC I és II fehérjékkel közös lipid doménekben fejeződnek ki. Gyulladásos folyamatok során depolarizálódhat a T-sejtek membránpotenciálja az elpusztult sejtekből kiszabaduló K+-ionok hatására (ionáramlás). Az elektromos potenciál emelkedése következtében megváltozhat a T-sejteken lévő interleukin-2 és -15 receptorok konformációja, előidézve működésbeli eltérésüket. Korábban munkacsoportunkban kimutatták, hogy a receptorok mobilitása depolarizáció hatására megváltozik, ennek lehetséges oka a receptor klaszterméret megváltozása. Jelen kutatásunk fő célja annak megállapítása, hogy a sejtmembrán depolarizációja, illetve hiperpolarizációja miként befolyásolja a sejtfelszíni receptorok homo- és heteroasszociációját. A kísérletek során FT7.10 humán limfóma sejtekkel dolgoztunk. A sejtek depolarizációját margatoxinnal és K-HBSS-sel , míg a hiperpolarizációt valinomycines kezeléssel idéztük elő. Az MHC-I homoasszociációját megvizsgáltuk konfokális lézer pásztázó mikroszkóppal és áramlási citométeren egyaránt. A kis sejtszámú minta és a nagyfokú sejtvariabilitás miatt az áramlási citométer használatát részesítettük előnyben. Az IL-2R alfa alegységének homoasszociációját, illetve ezen két sejtfelszíni receptor heteroasszociációját áramlási citométeren vizsgáltuk meg. A mintákat 10 és 20 perc után is lemértük, feltételezve azt, hogy a kezeléstől számított idő függvényében nagyobb változást eredményeznek a kezelések. A margatoxinos kezelés nagyobb változást okozott az IL-2Ralfa alegységének homoasszociációja esetén (2%-os csökkenés) az MHC-I-el szemben. A kapott eredmények alapján megállapítható, hogy a depolarizációs és hiperpolarizációs kezelések valóban hatással vannak a receptorok konformációváltozására, azonban ezen FRET hatásfok változások nem adnak magyarázatot a receptorok mobilitáscsökkenésére, melyet depolarizációnál tapasztaltunk.BSc/BAorvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikusmagyarOrvosi kutatólaboratóriumi analitikanappaliSZ