Perspectives for Rethinking the Literary Historical Role of the Hungarian Epic in Verse (16th Century)

Disszertációm célja a népszerű, szórakoztató olvasmányok helyének, szerepének feltérképezése a 16. századi magyar irodalmi gondolkodás elméleteinek, vagy inkább beszédmódjainak a kontextusában. A históriás ének volt a 16. század legnépszerűbb világi olvasmánytípusa, így dolgozatom értelemszerűen ennek a műfajnak, elsősorban szerelmi-kalandos témájú alfajának, a formailag azonos széphistóriának a vizsgálatára vállalkozik. Elsősorban azt szeretném kideríteni, hogy milyen eszmetörténeti, műfajtörténeti vagy olvasmánytörténeti szerepe volt ezen műfaj kialakulásának a saját korában, milyen hatások nyomán alakult ki, és mik voltak azok a technikák, amelyek révén integrálni tudott egy, az eredeti műfaji-ideológiai kontextusától merőben idegen tematikát és retorikai-poétikai szerepet vagy beszédmódot. Jelen dolgozat egy szándék megjelenését és kontextusát vizsgálja, amelynek relevanciája a 16. századi magyar olvasás-, tágabban pedig irodalomtörténet számára abban áll, hogy a tudományos, oktatási, vallásos stb. témájú művek mellett ekkor jelent meg először egy más típusú, a mai értelemben vett irodalmat megelőlegező, írott műforma a magyar irodalom történetében, amely szándéka szerint a kora újkori írásbeliség megszokott használati létmódja mellett olvasmányt talált ki és kínált a befogadók számára. Ennek a jószerével implicit, de esetenként akár explicit módon jelenlevő, szövegszerűen kikövetkeztethető szándéknak, az olvasmányul adás szándékának a megragadása számos megközelítésmódot igénylő kérdés, amely többek között elméleti ill. kutatásmódszertani problémákat is felvet. Nevezetesen például azt, hogy miként lehet mai irodalomértésünk, elméleti apparátusunk hatása alatt feltett kérdéseket olyan módon megfogalmazni, hogy a vizsgált kor irodalomértése, irodalmi gondolkodása illetve elméleti apparátusa számára se legyen idegen. A forrásszövegeimnek, a 16. századi magyar nyelvű verses epikának és történeti kontextusának a vizsgálata arra irányította a figyelmemet, hogy miként jelenik meg egy új, mindazidáig jószerével ismeretlen beszédmód ebben az írott szövegformában, amely nem írható le sem a helyzetspecikus, alkalomhoz kötött akár világi, akár vallásos használati írásbeliség kritériumai szerint, sem a tudományos vagy iskolai/oktatási műfajok funkcionalitásának mintájára. Azt keresve, hogy akkor miként írható le a világi, magyar nyelvű, verses, elbeszélő szövegtípus, mi lehet az a differentia specifica, amely a kor egyéb szövegtípusaitól megkülönböztetné, azt találtam, hogy egy szándék lehet ez, az a szándék, hogy ezek a szövegek a használati értéken túl, olvasmányként kínálják magukat. A dolgozat tehát azt vizsgálja, hogy ez a szándék honnan ered, hogyan valósul meg, és hol ill. miként jelenik meg a vizsgált anyagban. Szempontokat ad, irányokat jelöl ki arra, hogy a megszokott műfajtörténeti keretek mellett hogyan lehetne más összefüggésekben vizsgálni a 16. századi verses epika szerepét a magyar irodalom történetében. Vizsgálódásaim során több diszciplína kutatásait, megközelítésmódjait, módszertani megfontolásait érvényesítettem, és ezeknek a tanulságait szövegközeli elemzési módszerek alkalmazásával vetettem össze. A műfajtörténeti, olvasmánytörténeti, nyomdatörténeti, eszmetörténeti kutatásokat, a poétikai, retorikai elemzéseket és a szövegek, a 16. századi históriás énekek és széphistóriák saját megszólalásmódjának az elemzését helyeztem egymás mellé; azaz egy történeti olvasat és egy analitikus, diszkurzív olvasat metszéspontján igyekeztem értelmezni a vizsgált műfajnak a 16. századi irodalmi produkcióban betöltött helyét. A dolgozat első fejezete (A históriás ének mind beszédmód) tehát a históriás ének terminológiai és műfaji kérdéseit járja körül, a megelőző számos irodalomtörténeti kutatás összegzéseként és némiképpen ezekkel vitatkozva. Emellett ugyancsak az első részben kerül sor a históriás énekek legitimációs technikáinak vizsgálatára, amelyek révén integrálni tudták egy saját műfajuktól eredetileg idegen beszédmód, a delectatio nyomait. Heltai Gáspár nyomdájának kiemelkedő szerepe volt a históriás ének népszerűsítésében és szélesebb közönséghez való juttatásában, abban az időszakban is, amikor a neves író-pap halála után a felesége vette át a nyomda vezetését. Ezért Heltai, majd Heltainé nyomdászi működése külön fejezetet érdemel a dolgozaton belül, ez a második fejezet (Olvasmánytörténet és kiadói politika. A Heltai-nyomda) témája. Heltainé tevékenységének elemzése ugyanakkor hiánypótló vállalkozás is, hiszen kevés irodalomtörténeti említés esik a nyomdának Heltai halála utáni működéséről. Heltainé vállalkozását recepciótörténeti megközelítésben is tárgyalom, azt vizsgálva, hogy a 16. század egyetlen magyar nyomdásznője által nyomtatott számos szerelmi tárgyú széphistória szólhatott-e vajon valamilyen hangsúlyosan női olvasóközönségnek. A fejezet végén a Heltai-nyomda 17. századi sorsára szeretnék kitekinteni, a históriás énekek és széphistóriák drasztikus számbeli csökkenésére keresve magyarázatot, kijelölve ezzel a lehetséges további kutatás egyik irányát is. Dolgozatom harmadik fejezete (Exemplum és fikció határán: a széphistória) az értelemszerű delectatio, a széphistória, műfaji és kiváltképpen tematikai problémáival fog foglalkozni. A teljes 16. századi korpusz bemutatása után arra szeretnék rávilágítani, hogy az új tárgy megjelenése hogyan befolyásolta és változtatta meg a históriás ének szövegtípusát. Elemzésem alapja a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai könyvtár egyik kolligátuma, amely négy, 1539 és 1577 között írt, és 1574 és 1577 között nyomtatott széphistóriát foglal egybe; ezt az a három széphistória egészíti ki, amelynek tárgya Boccaccio egy-egy novellájára vezethető vissza (ezek egyike a kolligátumban is megtalálható), így a dolgozat érinti Boccaccio 16. századi magyar recepciójának kérdését is. Végül a negyedik fejezetben (Retorika, poétika, ideológia: az Eurialus és Lucretia) mintegy esettanulmányként, az egyik legreprezentatívabb széphistóriának, az Eurialus és Lucretiá-nak az elemzése kapcsán szeretném bemutatni műfaj és ideológia szövegalakító kölcsönhatását – amelynek a mikéntje jelen dolgozat alapkérdése – történésének pillanatában. Dolgozatom leglényegesebb tanulságát mégis abban látom, ahogy a különböző, történeti és analitikus olvasatok tükrében erőteljesebben rajzolja ki a históriás ének és ezen belül eminens módon a széphistória ideológiai hátterét, és ezzel együtt rávilágít arra, ahogyan különböző poétikai és eszmetörténeti hagyományokat mozgatva és ötvözve, az ismert dolgokat újszerű rendbe rendezve, kialakul egy olyan új műfaj, amely a 16. századi olvasó számára, ott és akkor, egészen új terepet, mindaddig ismeretlen mértékű információ- és ismeretszerzési, olvasási és nem utolsósorban szórakozási lehetőséget és módot jelentett. The aim of the thesis is to map the place of popular, entertaining readings in the context of theories, or rather discourses, of literary thinking in 16th-century Hungary. The most popular type of secular readings in this century was the so-called historical song (epic in verse), therefore this paper seeks to investigate this genre, and primarily its subtype of amorous or adventurous subject. My primary interest is to disclose the role of this genre in its own age in terms of the history of genres, ideas and readings, what were the influences that led to its formation, and which were the techniques by which it could integrate a topic and rhetorical or poetical role or discourse utterly foreign to its original generic or ideological context. The paper discusses the appearance and context of an intent, whose relevance for the 16th-century history of literature stands in that it was the first appearance in the history of Hungarian literature of a literary form as a preliminary of “literature” in the modern sense, which had the intention to invent and offer readings to the audience, in addition to the customary applicative mode of being of early modern literacy. The analysis of this mostly implicit, although at times also explicit, textually expressed intention of offering readings needs several approaches, raising, among others, theoretical and methodology issues. For one, how can one formulate questions emerging under the influence of contemporary literary studies and theoretical apparatus in such a way that it may not be foreign for the literary studies and theoretical apparatus of the examined age as well? The analysis of the texts of 16th century epic in verse and their historical context guided my attention to how a new and previously unknown discourse appeared in this written textual form, which cannot be described either by the criteria of a situational, applicative, religious literacy, or by the pattern of the functionality of scientific or didactic genres. Seeking then how this Hungarian textual type of epic in verse form can be described in order to distinguish it from other textual types of the age, I found that the difference could be an intent, that these texts, beyond their applicative value, offer themselves as readings. The paper examines therefore the source of this intent, its realization, and the place and manner of its appearance in the material under scrutiny. It offers perspectives, marks directions other than the customary genre historical framework for the analysis of the role of 16th-century epic in verse in the history of Hungarian literature. My investigations drew together the researches, approaches and methodology of several disciplines, and the findings of these were corroborated with textual analytical methods. Researches in the histories of ideas, genres, readings, or typography, rhetorical and poetical analyses and the textual examination of historical songs were placed side by side; that is to say, the paper intended to interpret the role of the analyzed genre in the 16th-century literary production at the crossing point of a historical reading and an analytical, discursive one. The first chapter of the thesis (The historical song as discourse) discusses thus the terminological and generic problems connected to the historical song, as a summary and partly also criticism of previous research. This first part also analyzes the legitimating techniques that the historical song uses to be able to integrate the traces of a discourse originally foreign from their own discourse: delectation. The printing press of Gáspár Heltai had an outstanding role in the popularization of the historical song, especially in the period when the press was taken over by the widow of the notable priest and printer. Therefore the publishing activity of Heltai and then his widow are treated in a separate chapter within the thesis, this is the second one, entitled History of reading and publishing policies. The Heltai-print. The discussion of Mrs. Heltai’s activity also fills a gap in the history of Hungarian typography, because the operation of the press after Heltai’s death is quite sketchily treated in the literature. Mrs. Heltai’s activity is discussed in a reception historical approach, examining the possible audience of her many historical songs, hypothesizing about a possible female audience. At the end of this chapter I offer a brief overview of the afterlife of this typography in the 17th century, trying to explain the decline of the genre and marking one direction of possible future research. The third chapter of the dissertation, On the edge of exemplum and fiction: the széphistória deals with the generic and thematic issues of the genre of par excellence delectatio, the széphistória. After presenting the entire 16th-century corpus of such histories of amorous or adventurous subjects, I wish to highlight how the appearance of a new subject influenced and changed the textual type of the historical song. The basis of my analysis is one colligate of the Teleki-Bolyai Library in Târgu Mureș, which contains four histories in verse written between 1539 and 1577, and printed between 1574 and 1577. These are completed by three other histories which have one of Boccaccio’s novellas as a source (one of these is also found in the colligate), this way the paper also touches upon the problem of Boccaccio’s Hungarian reception in the 16th century. Finally, in chapter four, Rhetoric, poetics, ideology: the Eurialus and Lucretia, as a case study, I present the mutual operation of genre and ideology in one of the most representative histories in verse of the age, the story and Eurialus and Lucretia, in the moment of its happening, as an illustration of the claims of this thesis. The most important conclusion of the dissertation is in my opinion the way that it outlines, in the mirror of various historical and analytical readings, the ideological background of the historical song and within it pre-eminently its amorous type, the széphistória, while it sheds light on how a new genre is formed by the mobilization and combination of various poetical and rhetorical traditions, which meant for the 16th-century Hungarian reader a completely new realm, a previously unknown means of acquiring information, reading, and, last but not least, entertainment.d