(UTÓPIA VAGY VALÓSÁG?)

A börtönártalmak és ezek következtében kialakuló konfliktusok „kezelése” naponta felmerülő, folyamatos és megoldandó kérdés, feladat számomra. Mint büntetés-végrehajtásban dolgozó nap, mint nap szembesülök a szakdolgozatom témájával, a választott problémakörrel és hatásaival. Meggyőződésem, hogy az általam választott témakör még nagyon új és kiforratlan a börtön falain belül. Ezt támasztja alá dolgozat témájával kapcsolatban készült felmérés is. Véleményem szerint a Büntetés-végrehajtás ezen területén dolgozók tájékozottabb felkészültségével, pozitívabb hozzáállásával, a körülmények változtatásának indikálásával, a szükséges eszközök biztosításával a börtönártalmak nagymértékben enyhíthetőek, segítvén ezzel a fogvatartottak visszailleszkedési esélyeit a társadalomba, valamint az áldozati oldalon csökkenhet az áldozattá válástól való félelem a bűnözés reprodukciója, és közgazdasági szempontból sem elhanyagolható a jelentősége. A Büntetés-végrehajtásnál eltöltött mintegy 16 év alatt azt tapasztaltam, hogy a Büntetés-végrehajtás alkalmazkodik a társadalmi változásokhoz, folyamatokhoz. Felügyelői beosztásban kezdtem a hivatásos szolgálati jogviszonyom, majd nevelői munkakörben láttam el a feladataimat és jelenleg vezető nevelőként teljesítek szolgálatot a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben. Az eltelt 16 év alatt végig közvetlenül elítéltekkel foglalkoztam. A hivatásommal összefüggő feladataim ellátása során részt vettem a büntetés-végrehajtáson belüli rezsimek, speciális csoportok működésében, működtetésében, foglalkoztam fiatalkorú, előzetesen letartóztatott, elzárást töltő, férfi és nő fogvatartottakkal is. Kutatási célom a feltárás volt, hogy első lépésben képet kapjak a megkérdezett fogvatartott és a civil társadalom tagjainak a kárhelyreállításról való tájékozottságáról, nyitottságukról és beállítódásukról, a szabadságvesztés melletti áldozati jóvátétel kérdéseiben. Ezáltal inkább olyan megállapításokat tudjak megfogalmazni, amelyek valamelyest tükrözik a mai helyzetet jelen témában és kiinduló pontul szolgálhatnak későbbi, hasonló mélyebb, átfogóbb kutatásoknak, valamint a resztoratív igazságszolgáltatás végrehajtási szakban történő alkalmazásának kérdéseihez. A témaválasztást összességében az indokolja, hogy arra kapjak választ vajon a Büntetés-végrehajtása során jelenleg alkalmazott helyreállító módszerek, milyen hatékonyak, reális képet kapunk-e a szakirodalmakból a gyakorlathoz képest. Rendelkezésre állnak-e azok a feltételek, amelyek az ítéletüket töltők esetében az okozott kár helyreállításához szükségesek – szakemberek, anyagi erőforrások, jogszabályi feltételek, infrastruktúra, társadalmi elfogadottság.Egyre nyilvánvalóbb, hogy a szabadságvesztés büntetés – egyes esetekben és jelenlegi formájában - nem felel meg a vele szemben támasztott elvárásoknak. Mindamellett, hogy drága a társadalom számára, nem rettent el, nem fékez meg, csupán a fogvatartás idejére hatástalanítja az elkövetőt úgy, hogy immanens ártalmaival, stigmatizáló hatásával – sokszor – irreverzibilis, káros folyamatokat indít el a személyiségben, megalapozva az egyén deviáns karrierjének jövőbeni alakulását. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy elítélt is a társadalom része csak időlegesen került sor a személyi szabadságának az elvonására. Azonban azt sem kell figyelmen kívül hagyni, hogy az, akit szabadságvesztés büntetésre ítéltek olyan cselekményt követett el, amely esetben, már nem volt más választása a bíróságnak. A bíróság mintegy ultima ratio alkalmazta a szabadságelvonással járó büntetést. A mai kor szellemének, fejlettségének megfelelő olyan új lehetőségeket kell találni - bizonyos esetekben -, amelyek megoldást kínálhatnak ezekre a problémákra és hatékony eszközként szolgálhatnak a bűnismétlések visszaszorításában. Dolgozatomban arra kerestem válaszokat, hogy milyen kapcsolat lehetséges a kárhelyreállítás a bűncselekmény áldozata és a szabadságvesztésüket töltő fogvatartottak között.régi képzésJogás