Language Borders and Contact Zones in North-East Hungary Between 1773 and 1910

Magyarország népességéről az elmúlt két évszázadból rendelkezünk olyan egységes szempontok által elkészített országos összeírásokkal, amelyek lehetővé teszik a mélyebb kutatást. Fő célkitűzésünk az volt, hogy Északkelet-Magyarország három vármegyéjén (Zemplén, Ung és Bereg) mutassuk be a nyelvhatárok eltolódását 1773 és 1910 között. Forrásaink közül négyet tekintettünk át részletesen, míg a fennmaradókat főleg a vitás esetekben használtunk fel. Vizsgálataink kezdőpontját az 1773-ban keletkezett, röviden csak Lexicon Locorumnak hívott dokumentum jelentette, amely először közölte az adott településen a népesség többsége által használt nyelvet. Felhasználtuk továbbá Fényes Elek: Magyarországnak ’s a’ hozzákapcsolt tartományoknak mostani állapotja statisztikai és geographiai tekintetben c. hatkötetes munkáját, ill. az 1880. és 1910. évi népszámlás eredményeit. Északkelet-Magyarországon hat olyan kontaktzóna volt, ahol többnyelvű népesség élt és a népesség anyanyelvi elkülönítése problematikus. Bár (1.) Sátoraljaújhely, Ungvár és Munkács városa jelentős számban gyarapodott bevándorlókkal - közöttük számos idegen ajkúval - jelentős magyarosodáson is átestek, amelyben izraeliták, görög katolikus ruszinok és kisebb részben németek vettek részt. Az (2.) Ungvártól délre fekvő, ill. a (3.) Sátoraljaújhelytől északra található falvak esetében 1880 és 1910 között ugyancsak jelentős mértékű magyarosodás következett be. Esetükben minden bizonnyal a mindennapokban kétnyelvű lakosság saját anyanyelveként egyre inkább a magyart nevezte meg. A (4.) Szobránci járás a három településterület, a magyar, a ruszin és a szlovák ütközőpontja volt. Ennek megfelelően népességének anyanyelvi besorolásában a legnagyobb eltérés itt mutatkozott. Fényes Elek számára a Szobránci járásban élő görög katolikusok mindannyian ruszinok voltak, ezt a többi forrásunk erősen megkérdőjelezi. Magyarországon 10-12 ezer (5.) szlovák anyanyelvű református élt a dualizmus korában, akik többnyire Ung vármegyében a szlovák nyelvterület déli peremén tömörültek. Forrásaink közül a Lexicon és a népszámlálások ezt a tényt megerősítik, Fényes Eleknél viszont nem, mert többségében magyarnak vélte e falvak lakosságát. (6.) Észak-Zemplénben a ruszin-szlovák nyelvhatár meglehetősen stabilnak bizonyult, csupán a nyelvhatár mentén fekvő néhány falu váltogatta (anya)nyelvi hovatartozását. Ennek hátterében a falvak földrajzi adottságai állhattak, mert minden esetben szűkebb térségük leghátrányosabb adottságaival rendelkeztek. Az országos trendekhez hasonlóan a három vármegyében növekedett a magyar anyanyelvűek aránya a dualizmus korában. Ennek két oka 1900 és 1910 között az volt, hogy egyrészt a magyarok lélekszámukhoz képest alacsonyabb arányban vettek részt a kivándorlásban, másrészt nem magyar anyanyelvű állampolgárok asszimilálódtak a magyarokhoz. Ugyanebben az évtizedben a magyarok természetes szaporodása nem haladta meg a más anyanyelvű csoportokét. Az asszimilációra vonatkozó számításaink csak azért nem lehetnek maradéktalanul pontosak, mert a dualizmus kori népszámlálások nem közöltek egy számunkra hiányzó adatot: az egyes vármegyékből elvándorlók megoszlását anyanyelv szerint. A nyelvhasználat korcsoportonkénti vizsgálata kimutatta, hogy a németek, ruszinok és szlovákok esetében a 20 évesnél fiatalabb korosztályok ismerték leginkább a magyar nyelvet, az idősebb korosztályok pedig egyre kisebb arányban. A vegyesházasságok aránya mindhárom vármegyében csupán 3-6% volt az adott évben megkötött összes házasságból, így hatásuk vármegyei szinten nem lehetett jelentős. Sátoraljaújhely társadalmának vizsgálatát az 1869-es népszámlálás ill. az 1896. évi és az 1906. évi anyakönyvek (születési, halálozási és házassági) alapján végeztük el. Eredményeink alapján kijelenthető, hogy a vármegyeszékhely társadalma nyitott közösség volt, mivel a népesség közel fele a születési helyeik alapján bevándorló volt. A három forrásunk összecseng abban, hogy Sátoraljaújhely esetében a születési helyek alapján kijelölhető vonzáskörzet nem egyezett meg a vármegye földrajzi alakjával, leginkább annak közepére korlátozódott. A századfordulón a felekezeti hovatartozást tekintve két vallási csoport házasodott csak saját vallásán belül: az izraeliták és a baptisták. A leginkább vándorló csoportnak az izraelita és a református férjek bizonyultak. A görög katolikusokról, a házasságkötési gyakorlatuk alapján kijelenthető, hogy az izraeliták után a „legzártabb” közösség voltak: ameddig a körülmények megengedték, csak görög ill. római katolikussal házasodtak. We have documents about the population of Hungary from the last two centuries, which were constructed with unified guidelines, so they allow a deeper research. Our primary aim was to examine language borders in North-East Hungary in three counties (Zemplén, Ung and Bereg) between 1773 and 1910. We used four sources in detailed way and other ones only in the cases of controversial matters. The beginning year is 1773, when the royal court in Vienna made the so-called Lexicon locorum constructed, which named the language used by the majority in the given settlement first time in Hungarian history. Moreover, we used Magyarországnak ’s a’ hozzákapcsolt tartományoknak mostani álla¬pot¬ja statisztikai és geographiai tekintetben a book published by Elek Fényes from 1836 (in six volumes), and the census of 1880 and 1910. There were six contact zones in North-East Hungary where the separation of different ethnic groups seems to be problematic. Sátoraljaújhely, Ungvár and Munkács (1.) increased their number of inhabitants with a significant immigration. Not only Hungarians, but also other nations occurred among the immigrants, who went through a more thorough assimilation process. Jewish, Greek Catholic Rusin and German people took part in this process. Villages south to Ungvár (2.) and north to Sátoraljaújhely (3.) went through a significant Hungarisation process between 1880 and 1910. The bilingual people in everyday life began to claim Hungarian as their mother language. The district of Szobránc (4.) was the contact zone of the three - Slovakian, Hungarian and Rusin - settling-areas; as a result of this the biggest difference in classifying of mother languages occured here. According to Elek Fényes, all the Greek Catholic people in the District of Szobránc were Rusins, while other sources question this. In Hungary lived 10-12 thousands Calvinist people in the period of dualism, who had (5.) Slovakian mother language. This population lived in Ung County, at the edge of the Slovakian ethnic space. Sources (Lexicon and the censuses) prove this fact, that Elek Fényes denied, who mainly thought they were Hungarians. The Rusin-Slovakian language border (6.) proved rather stable in North Zemplén, only a few villages changed the 'official' language along the language border. The geographical conditions were standing behind this fact because these villages had the most disadvantageous landuse conditions in every case in their nearest surroundings. The proportion of Hungarian people increased in the three counties similarly to the country-scale trends. The two reasons of this were the Hungarians took part in emigration with a low proportion, and also people with non-Hungarian mother language assimilated to the Hungarians. In this decade the natural reproduction of Hungarian people was not higher than the natural reproduction of other nations. Our calculation and the results can not be considered exact because of the lack of one data-type: the censuses did not publish the number of migrants from the counties regarding their mother language before 1910. Examination of spoken languages in different ages proved that larger number and proportion of young German, Rusin and Slovakian people spoke Hungarian language then older people did. The ratio of mixed marriages reached only 3-6 per cent among all new marriages in the three counties in the given year, so their effect could not be significant. We investigated the society of Sátoraljaújhely using the census of 1869, and the state registers of 1896 and 1906 (maternity, mortality, marriages). It is declarable that the society of Sátoraljaújhely was a receive-society, because almost half of the population was born outside the town in 1869. The three sources correspond with each other that the attraction zone of Sátoraljaújhely based on birth places did not coincide with the geographical shape of Zemplén. The attraction zone of the county seat was concentrated to the middle of Zemplén County. At the turn of the century Jews and the Baptists tended to live in endogamy regarding their religion. The Jewish, and Calvinist grooms proved to be the most mobile groups (regarding migration). Among the Roman Catholics there were more migrant brides than grooms in 1896. The Greek Catholics - regarding their marriage-customs - were the ’closest’ group after the Jewish, they tend to get married with Romd