9639348171

Egy szűk kalkuttai utca egyik házában, az utcai lámpa sárga fényében, kórházi törülközőbe bugyolált egynapos csecsemő fekszik. A szomszéd szobában egy férfi ül, teljesen egyedül, és ír. Ki ez a férfi, aki egyszerre rémült és elszánt? Mit ír? Honnan jött ez a kisbaba, és hová fog menni? Ma éjjel minderre választ kapunk, amikor a férfi felfedi a sötét titkokat, amelyeket egész életében cipelt. Múlt és jelen között csapongva félig elfelejtett jeleneteket idéz fel, csavarint egyet-kettőt a tényeken, hogy kikerekítse, amit kitalált. Ahogy egyre sötétebb lesz az éj, az igazságra is fény derül. Lélegzetelállító és pontos prózájában Raj Kamal Jha, az elsőkötetes indiai író, Kalkutta szülötte, a titkolt erőszak és az elferdült érzékiség mögött felfedezi a régi városban a szerelmet és a reményt. A Kalkuttai éjszakák olyan emberek mélyen megrendítő története, akik képzeletükön keresztül találják meg a kétségbeesetten keresett kiutat. "Kezdhetném a nevemmel, de ugyan már. Minek is vesztegetnénk ezzel az időt, tizenkétmillió név városában... Gyorsan kell dolgoznom, nincs sok idő. Itt lesznek nemsokára, hogy elvigyenek téged, a férfi és az asszony... És aztán sok-sok nyár, sok-sok tél elmúltával, mikor már meghízott a város, oldalai ráfolytak a falvakra, ahol a vasúti sínek futnak, és a bicikliriksák járnak, ha már szép nagylánnyá nőttél, amilyen bizonyára leszel, egy napon majd megállsz. Hirtelen. Valami, amit meglátsz vagy meghallasz, emlékeztetni fog valamire, ami hiányzik a szívedből, egy lyukra talán, amin keresztülfut a vér, és akkor, mint egy gép, amely dohog egy másodpercig, mielőtt bekattan, mielőtt zümmögni és mozogni kezd, megtorpansz, és megkérdezed: Ki vagyok én?" "Kezdhetném a nevemmel, de ugyan már. Minek is vesztegetnénk ezzel az időt, tizenkétmillió név városában... Gyorsan kell dolgoznom, nincs sok idő. Itt lesznek nemsokára, hogy elvigyenek téged, a férfi és az asszony... És aztán sok-sok nyár, sok-sok tél elmúltával, mikor már meghízott a város, oldalai ráfolytak a falvakra, ahol a vasúti sínek futnak, és a bicikliriksák járnak, ha már szép nagylánnyá nőttél, amilyen bizonyára leszel, egy napon majd megállsz. Hirtelen. Valami, amit meglátsz vagy meghallasz, emlékeztetni fog valamire, ami hiányzik a szívedből, egy lyukra talán, amin keresztülfut a vér, és akkor, mint egy gép, amely dohog egy másodpercig, mielőtt bekattan, mielőtt zümmögni és mozogni kezd, megtorpansz, és megkérdezed: Ki vagyok én?