Az atipikus munka térnyerésének okai a tudásgazdaságban

Az utóbbi egy-két évtizedben visszaszorulóban van az ipari társadalomra jellemző stabil, időhatárok nélküli (számos juttatással és biztosítékkal körülbástyázott) foglalkoztatás. Feltartóztathatatlanul terjednek ellenben az atipikus foglalkoztatás legkülönfélébb formái – a munkaerő-kölcsönzéstől egészen a harmadik világbeli háttérirodákban végzett távmunkáig. A szerzők az atipikus munkát az új intézményi iskola gondolkodási keretei közé helyezve, kiemelik a humántőke-specifikusság mérséklő­ désének a szerepét a foglalkoztatási viszonyokban. A munka „eloldozása”, a koncentrált gyári munka időbeli és térbeli dekompozíciója a gyárrendszer történelmi megjelenésével összemérhető változás. Az „eloldozott” munka logikus következménye a tudásgazdaság fejlődési mintáinak. Az információs technológia logikájának megfelelően a termékeket, termelési folyamatokat alkotó modulok – hasonlóan a gazdasági szervezetek sejtjeihez – önállósulnak, mindegyik külön életet él, végtelen kombinációs lehetőséget nyitva meg. Ugyanez a trend rajzolódik ki a munka világában is, amelyben a szilárd, kötött, statikus, biztos formák változtathatóvá, „folyékonnyá”, dinamikussá és bizonytalanná válnak. Ez lendületet ad a tudásgazdaságnak, amelyben a nomád munkavállalók a csizmájuk talpán viszik a tudást egyik projekttől a másikig, egyik gazdasági egységből, országból, régióból a másikba. Az érem másik oldala azonban az, hogy a munkavállalók – az alapvető kompetenciákat hordozó kulcsembereken kívül – kicserélhetők, eldobhatók, visszahívhatók, áthelyezhetők, egy szóval labilisak lesznek