A régiók szerepe az Európai Unió formális döntéshozatalában

Dolgozatom célja a szubnacionális középszintek európai integrációs szerepének a bemutatása. Tekintettel hazánk uniós csatlakozására és a magyarországi regionális reformtörekvésekre, arra keresem a választ, hogy az új évezred Európai Uniójában milyen lehetőségekkel rendelkeznek a régiók − köztük az esetleges majdani, már nem pusztán tervezési-statisztikai magyar régiók − érdekeik szupranacionális megjelenítésére a formális uniós döntéshozatalban. A terjedelmi korlátok miatt nem foglalkozom a regionális politika célterületeként megjelenő régiókkal, illetőleg a tagállamokon belül kialakított részvételi formákkal sem, pusztán a régiók európai integrációs szerepének egyetlen szegmensével, a szubnacionális középszintek kollektív, intézményesített megjelenésével foglalkozom. Hans Peter Ipsen német jogtudós megfogalmazása nyomán az Európai Közösség „föderális vakságaként” (Landesblindheit) jellemezhető az európai integrációnak az alapító szerződéseket követő első időszaka.1 Noha a szerződések nem mellőzték teljesen a szubnacionális entitások elismerését,2 a közösség mégis a szigorúan vett (nemzet)állami alapokon jött létre. Az európai integráció hajnalán így az akkoriban létező két európai szubnacionális középszint, a német Land és az olasz régió egyértelmű vesztesek voltak, mivel elveszítve a közösségi szintre került kérdésekben a formális befolyásolás lehetőségét (Mitwirkungsrechte), kimaradtak az európai döntéshozatalból. Tény azonban, hogy az alapító szerződés aláírásának időpontjában az alapító „Hatok” közül egyedül Németország és Olaszország rendelkezett csak decentralizált államszerkezettel, a többi állam mind a francia centralizált modell szerinti unitárius állam volt. Ráadásul az olasz régiók esetében sem beszélhetünk teljes mértékben regionális berendezkedésről, mivel, bár Olaszország volt az első olyan állam, amely 1947-es alaptörvényében alkotmányos szinten is megjelenítette a régiókat − akkor még csak az öt különleges jogállású régiót3 −, azok tényleges intézményesülése csak az 1970-es alkotmányreformmal ment végbe